#Simicska Lajos

Kurucok és stricik
 

Kurucok és stricik

Ritkán pillanthatunk be a pártsajtó színfalai mögé, a nagyközönség általában csak a késztermékkel szembesül, aztán ízlésétől függően hány tőle, vagy jóízűen bekanalazza. Ma a Magyar Nemzet nyitva felejtette a műhelyablakot. Hogyan egyengetik a pártvonalat az agyhengerműben?


 

"A Közgép Azerbajdzsánban?" – Orbánt kérdezi a DK alelnöke

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke írásbeli kérdést nyújtott be az Országgyűlésben Orbán Viktorhoz "Van-e magánüzlet az azeri baltás gyilkos hazaengedésének ügye mögött – a Közgép Bakuban?" címmel. A kormányszóvivői iroda azt a tájékoztatást adta, hogy Győri Tibor semmilyen rokoni kapcsolatban nincs és nem is volt a DK-közleményben említett Csutora Lászlóval.

hvg.hu hvg.hu


Simicska kontra Simicska: bocsánatot kért az MTVA az LMP helyett
 

Simicska kontra Simicska: bocsánatot kért az MTVA az LMP helyett

Az LMP szerint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetésének "sikerült minden idők talán legröhejesebb közbeszerzési eljárását lefolytatnia", ugyanis azon csak két, Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég vehetett részt. Az MTVA szerint Karácsony e kijelentésével megsértette az alap dolgozóit, ezért helyette is elnézést kértek az MTVA-soktól.

MTI MTI

Simicska-cég győzött le Simicska-céget egy MTVA-s tenderen
 

Simicska-cég győzött le Simicska-céget egy MTVA-s tenderen

A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. nyerte azt a tendert, amelyben a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap írt ki közterületi kampányok tervezésére, kivitelezésére. Az MTVA hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban keresett jelentkezőt ezekre a feladatokra. A másik pályázó, a Mahir volt, amely ugyancsak Simics Lajos érdekeltségébe tartozik – olvasható a K-Monitor blogján.

hvg.hu hvg.hu

A Népszabadságban is hirdetnek Simicskáék
 

A Népszabadságban is hirdetnek Simicskáék

„Maradandót alkotunk” – ezzel a szlogennel jelent meg közgépes hirdetés a szerdai Népszabadságban. A Fidesz-közeliként emlegetett építőipari cég július végén egy másik baloldalinak tartott napilapban, a Népszavában is hirdetett – ott szintén ezzel a szlogennel, és szintén a Margit híd felújításával kapcsolatban. Az MSZP-nek nem tetszett a népszavás reklám.

hvg.hu hvg.hu

Simicska-közeli cég hirdeti a munkavédelmi akciótervet
 

Simicska-közeli cég hirdeti a munkavédelmi akciótervet

Több mint 56 millió forintból reklámozzák a kormány munkahelyvédelmi akciótervét. A programot Simicska Lajoshoz közelinek tekinthető cég óriásplakát-kampánya és egy "bővítés alatt álló", egyelőre semmire nem jó weboldal népszerűsíti, de a Kormányszóvivői Iroda szerint ez csak egy nagyobb kampány kezdete.

Zubor Zalán Zubor Zalán

Összebalhézott az MSZP és a Népszava a Közgép-reklám miatt
 

Összebalhézott az MSZP és a Népszava a Közgép-reklám miatt

Felháborodott az MSZP, hogy a párt lapjának tekintett Népszava megállapodott a Fidesz-közeli cégként elkönyvelt Közgép Zrt.-vel, és lehozta a milliárdos közbeszerzéseket zsinórban nyerő építőipari cég reklámját. A főszerkesztő szerint szó sincs arról, hogy „megvették” volna a Népszavát, az MSZP-ben viszont a párttal való szembefordulásként értékelik a döntést.

hvg.hu hvg.hu

Akció a Simicska-birodalom előtt:
 

Akció a Simicska-birodalom előtt: "a rendőri fellépésnek nem volt jogalapja"

A Közgép bejáratánál történt figyelmeztető demonstrációban részt vevők kifogást emeltek a bíróságon az ellenük hozott szabálysértési határozat ellen. A Schiffer András jogi képviseletével fellépők szerint a rendőri fellépésnek nem volt jogalapja, így a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség nem valósulhatott meg.

hvg.hu hvg.hu